
Az első hét
Az első hét
Utazás, szállás, iskola, tanulás, hajókirándulás








Flixbusszal utaztunk két kedves tanítónő kolléganőmmel, Várkonyiné Marcsival és Nagy-Székely Magdolnával. A busz a Népligetből indult 7 órakor, majd Ljubjanában 1 óra várakozás után átszálltunk a Horvátországba vivő járatra. Kellemes utazással érkeztünk meg 18 órára Rovinjba
Szállást az óvárosban foglaltunk, így a buszállomástól egyből a Carera sétálóút felé vezetett minket a navigáció. Első látásra meglepően, mintha Olaszországban járnánk. Az utcanevek is két nyelven szerepelnek, ahogy a város neve is (Rovinj és Rovigno). Nehezen találtuk meg a hajlékunkat, nehéz bőröndöket húztunk a macskaköves szűk sikátorokban, a kő felülete csúszós volt, még szerencse, hogy a pottyászunk segített az egyensúlyozásban, mivel nem győztünk betelni a látvánnyal és boldogan nézegettünk minden felé. Már mindenki az éttermekben üldögélt hűsítő italokat fogyasztva, egy fiatal pincérnő segítségével a háziasszonyunkba botlottunk.
Az apartmanunk pici volt, 1 szoba és konyha. Sorsolással döntöttünk, ki melyik ágyat foglalja el, látszólag Magdikának kedvezett a szerencse a kanapén. A bőröndjeink befoglalták az ágyak melletti szabad területet, de hogy az óvárosban vagyunk, az iskolától pedig 5 percre elégedettséggel töltött el minket. "Sok jó ember kis helyen is elfér" mondogattuk
Az iskolánk szép patinás középiskolai épület a Giosue Carduccija utcában. Gyönyörű a séta odáig minden nap. Az utca névadója az olasz irodalom első Nobel-díjas alk
Az első héti tanulni valóm
Vonások és fogások - Az írás és fogalmazás tanításának jelentősége az anyanyelv tanításában
Frank Smith kanadai psyicholongviszt egyszerűen fogalmazta meg a problémát: " Az írással kapcsolatos legtöbb probléma a leírásból adódik". Így a tanfolyam az írás előkészítésére és a fogalmazás tanítására fókuszált. Nagyon sok újdonságot tanultam, amit beépíthetek a hétköznapi óráimba. Két nagyszerű pedagógus vezette a foglalkozásokat Oravecz Márta és Kivovicsné Horváth Ágnes. Lelkesedésük, energiájuk minden tanuló tanítóra nagy hatást gyakorolt. Nyugdíjas korú pedagógusok minden poroszos beidegződés nélkül, csordultig a tanítói pálya iránt érzett szeretettel.
A rovinji helyi média is megneszelte, hogy nemcsak nyaralni járnak oda az emberek, hanem szakmai célokat is kitűznek, így az eseményről az alábbi újságcikkben számoltak be:
https://www.istrain.hr/index.php/istrain-arhiva/35035-dani-erasmusa-u-rovinju-okupili-350-ucitelja-iz-brojnih-zemalja
Ez a link bizonyítja, hogy pezsgő nemzetközi élet volt a képzés helyszínén
Szombaton hajókiránduláson voltunk a festői szépségű Lim fjordon, 10 km hosszan tekergő vadregényes öblön. A hajó kikötött Vrsar városában, a kikötőtől szűk, meredek utcákon jutottunk át a városkapuig. Megnéztük a Szent Antal templomot, annak harangtornyát, ami a dombtetőre épült, Vrsar legmagasabb pontjára és a Püspöki palotát. Az eredeti várfal, még több helyen megmaradt. A hajón hangulatos harmonikamuzsika és finom ebéd fokozta a hangulatot. És a lényeg, hogy csobbanhattam a hajóról a tengerbe.
Vasárnap autóbusszal látogattunk el Pulába. Felfedeztük Pula legfontosabb látnivalóit - az amfiteátrumot, az ókori Pula építményeit, a fórumot, felmásztunk az erődbe, majd a maradék erőnkkel a tengerparton sétálgattunk.